
Meghívó
Az oldal még 236 napig megtekinthetőKedves Kollégák!
Szeretettel hívjuk Önöket a XXIV. Budapest Diabetes Szimpóziumra, amelyet 2023. február 10-11-én rendezünk Budapesten az AquaWorld Resort szállóban.
A hagyományosan az év elején tartott rendezvényünket a pandémia miatt 2021-ben és 2022-ben nem lehetett személyes jelenléttel megtartani, de az előadások közlemény formájában a Metabolizmus különszámaként megjelentek. Nagy öröm számunkra, hogy ebben az évben személyes jelenléttel tervezve rendezhetjük meg ismét a szimpóziumot.
Az újrakezdés kapcsán a korábban megszokott forma változik. Az évek során helyszínként szolgáló NET-díszterem, az ottani lehetőségek és a félnapos rendezvény keretei már nem voltak tarthatók, ezért döntöttünk a megújítás mellett. A rendezvény a Magyar Diabetes Társaság (MDT) évnyitó tudományos rendezvényeként szerepel, a helyszín az Aquaworld Resort szálló lesz. Péntek délután két megnyitó előadás után szimpóziumokra kerül sor, majd szombat reggel „akadémiai” előadásokat tartalmazó tudományos üléssel folytatódik a rendezvény. A technikai segítséget a szervezésben a STAND-ART Event Management biztosítja. A regisztráció feltételei, a tudományos program a csatolt pdf-dokumentumokban található meg. Szándékunk szerint - évnyitó tudományos rendezvényként - az elmúlt év legfontosabb diabetológiai újdonságairól szeretnénk áttekintést adni. Akkreditált rendezvény (orvosoknak 30 pont, szakdolgozóknak 12 pont, a továbbképzés keretein belül). Bízunk abban, hogy a régi érdeklődők mellett a főváros vonzáskörzetéből új résztvevőkre is számíthatunk.
Szeretettel várjuk Önöket.
Prof. Dr. Jermendy György
Prof. Dr. Wittmann István